Transzfer-zárás: Aláírt az ex-Arsenalos, újabb futballista Kecseméten, igazolt az Újpest is

Az utolsó napra nem sok nyitott kérdés maradt, a Kecskemét Újpestről vett kölcsön csatárt, a fővárosiak Belgiumból hoztak játékost, míg Hrepka és Lupoli is aláírt.

A Kecskemét az utolsó órákban megszerezte a togói Henritse Eninfult Újpestről, aki nyárig futballozik a „Hírös Városban”. Így ezzel teljes lett a kerete Bekő Balázs együttesének. A 21 esztendős labdarúgó 2012-ben szerződött Újpestre, ahol 17 NB I-es találkozón szerepelt.

A fővárosiak sem maradtak játékos nélkül, miután kölcsönbe igazolták a kongói Jean-Marc Makusu Mundelét a Standard Liége-től. Mundele 1992-ben született Kinshasában. Hazájában a Bel’Or Kinshasa labdarúgója volt, a Standard három héttel ezelőtt igazolta le, majd most kölcsönbe adta nyárig Újpestre. A kongói támadó idén januárban debütált hazája válogatottjában Gabon ellen, majd a négy nappal későbbi Burundi elleni találkozón két góllal jelentkezett, majd Ghána ellen is végig a pályán volt.

Aláírta szerződését Hrepka Ádám is, aki a Haladáshoz kötelezte el magát. A válogatott csatár fél éves kontraktust írt alá. Artner Tamás a sajtótájékoztatón nem csak Hrepkáról beszélt. „Három posztra szerettünk volna játékost igazolni a télen. Fontos volt, hogy egy kapust szerződtessünk, hiszen Mursits Roland az egész szezonra kiesett, így érkezett Gyürü László. A másik hiányposzt a belső védő volt, hiszen nem tudtuk, hogy Guzmics távozik-e, valamint Devecseri rengeteget bajlódott sérüléssel, alig tudott edzeni a felkészülés alatt. Dvorschák Gábor személyében úgy érzem, hogy egy kiváló védőt hoztunk. Egy támadó igazolása pedig évek óta égetően fontos kérdés a csapatban, és bízom benne, hogy Hrepka Ádám a segítségünkre lehet. Személyesen még nem ismertem Ádámot, de a pályafutását végig nyomon követtem.
Nagyon fiatalon bemutatkozott az MTK-ban és válogatottban is, Németh Krisztiánnal együtt az egyik legnagyobb magyar tehetségnek lett kikiáltva. Garami Józseffel is beszélgettem már többször róla, és ő is csakis jókat tudott mondani Ádámról. Úgy gondolom, hogy a csapat is várta már az érkezését, hiszen egy játékos igazolása mindig új impulzusokat hozhat egy együttes életébe. Az ősszel Radó és Halmosi rúgta a góljaink nagy részét, remélem, hogy Ádám is becsatlakozik melléjük a tavasszal. A szakmai stáb dolga lesz, hogy megfelelően beépítsük a gárdába.
Úgy érzem, hogy az ellenfelek az ősz végére kicsit kiismertek minket, és ahhoz, hogy ezen tudjunk változtatni, nagy szerepet szánok az új igazolásunknak. Ádámra centerposzton számítok, és nem várok tőle sokat, csak amit általában egy csatártól. Legyen agresszív, gyors, technikás, tartsa meg a labdát és rúgjon gólokat. Ádám a kilences mezben fog játszani, és azért azt mindenki tudja, hogy a legnagyobb játékosok a kilences és a tízes számot viselték a mezükön, gondolok Di Stefano-ra vagy éppen a személyes kedvencemre, a fenomén Ronaldo-ra. A jövő hétvégi, MTK elleni bajnokin már mindenképp a kezdőcsapatban számítok Hrepka Ádámra.”

hrepka_adam

Maga a támadó amondó, nem lesz gond a beilleszkedésével, és sikeres tavaszt vár a szombathelyi együttestől. „A Haladás már korán megkeresett, de vártam a külföldi lehetőséget, ami mindig benne volt a levegőben, de aztán valamilyen oknál fogva mégsem jött össze. Itthon pedig nemsokára kezdődik a bajnokság, és nem akartam már tovább várni, mindenképpen szerettem volna már aláírni. A Haladás egy olyan csapat, amely a támadófutballt képviseli.
A tabellán is előkelő helyen áll a csapat, és igazából még bárhova odaérhetünk. Úgy éreztem, hogy Artner Tamás tényleg számít rám, és ez is nagyban befolyásolta a döntésemet.
Nagy Gábort még az MTK-s korszakból ismerem, és nyugodtan mondhatom, hogy barátok vagyunk. Guzmics Ricsivel az utánpótlás-válogatottakban játszottunk együtt, de igazából szerintem senkinek nem kell bemutatni a másikat, hiszen a pályán szinte mindenkivel találkoztunk már, szóval egyáltalán nem ismeretlen közegbe érkezem. Abszolút követtem a Hali szereplését, hiszen figyeltem az őszi idényt. Tetszik a csapat játéka, és úgy érzem, hogy ebben bármi benne van. Akár egy dobogót is el lehet csípni, egyáltalán nem érzem gyengébbnek a Haladást a Fradinál vagy éppen a DVTK-nál. Bízom benne, hogy sikeres tavasz elé nézünk.”

A Honvéd nagyot húzott a korábbi Arsenal és Fiorentina játékos Arturo Lupoli leigazolásával. Kérdés, az olasz lesz-e olyan sikeres, mint egy éve Davide Lanzafame? Az olasz támadó nyárig írt alá a piros-feketékhez. „A 26 éves olasz csatár2004-ben igazolt az Arsenalhoz, de megfordult több más angol klubnál is, így a Derby County, a Norwich City és a Sheffield United mezét is viselte. Hazájában a Fiorentina, az Ascoli, a Grosseto is a kenyéradói közé tartozott, Kispestre a Varesétől érkezett. Ugyancsak Kispestre igazolt a 18 éves albán Kristi Marku, aki a Magyar Futball Akadémia kötelékébe fog tartozni. A ballábas belső védő tagja az albán utánpótlás-válogatottnak.” – olvasható a kispestiek hivatalos oldalán.

fociclub.hu