Szóról szóra – Így zajlott Hamilton kálváriája

F1

2016. június 20. hétfő, 08:36

Szerző: Bognár Viktor; Fotó: DPPI

Az Európa Nagydíj történései közül talán az fog a leghosszabb ideig közszájon forogni, hogy hogyan nem találta meg Mercedese szükséges beállításait Lewis Hamilton vezetés közben, és miként bosszankodott emiatt a rádión.

A csapattól érkező, az autók vezetésére irányuló segítségeket az idei évtől betiltották a sportszabályzatban, így a versenyzőknek a futamok során is maguknak kell az adott helyzetet felismerve válogatniuk a különféle vezérlési- és beállítási módok között a kormány kijelzőjén. Az Európa Nagydíj során hallottak alapján idén először jelentett ez komoly gondot néhány pilóta számára (Hamilton mellett Kimi Raikkönen is a sötétben tapogatózott egy ideig), ami felélesztette a kérdést, miszerint tényleg érdemes-e a kormány nyomkodásával elvonni a pilóták figyelmét a versenyzésről.

Hamilton autója a futam végére rendbe jött, noha ő maga sem tudja, hogy ez neki köszönhető-e. Alább olvasható a közvetítésben hallott rádióbeszélgetés Hamilton és versenymérnöke, Pete Bonnington között.

Dppi_00116008_479

Hamilton: Csökkentett értékek mindenhol, ez biztos nem segít. Nincs erre megoldás?

Bonnington: Dolgozunk rajta.

Hamilton: Meg kell növelnetek a tempót.

Bonnington: Úgy tűnik, hogy a problémát egy a beállítás okozza, amiben éppen vagy.

Hamilton: Nem tudom, mire gondolsz. Nem tudom, mi a baj.

Hamilton: Srácok, ez nevetséges. Minden öt másodpercben a rohadt kijelzőmet figyelem és próbálom megtalálni a kapcsolót, ami rossz pozícióban van.

Bonnington: Lewis, te semmit nem csinálsz rosszul, csak van egy beállítás, ami helytelen.

Hamilton: Lehet, hogy így be sem fejezem a versenyt. Mindent meg fogok próbálni átállítani.

Bonnington: Ezt nem javasoljuk, Lewis.

Hamilton: Olyat lehet, hogy rákérdezek valamire, és ti megmondjátok, hogy azzal van-e gond?

Bonnington: Nem, ez nem engedélyezett.

Bonnington (nyolc körrel a leintés előtt): Te vagy a leggyorsabb ember a pályán, Lewis.

Hamilton: Kösz b****, visszajött az erőm!

Forrás: www.formula.hu – RSS