Robert Jarni lett a Puskás Akadémia vezetőedzője

image

A horvát válogatottal 1998-ban világbajnoki bronzérmes Robert Jarni lett a Puskás Akadémia labdarúgócsapatának vezetőedzője, a szakember hároméves szerződést kötött az első osztályú klubbal.

    A felcsúti gárda hétfői sajtótájékoztatóján a játékosként 81-szeres válogatott Jarni köszönetét fejezte ki a stábja iránt tanúsított bizalomért. A Pécstől érkezett tréner hangsúlyozta, hogy megpróbálnak élni a lehetőséggel, tudásukat kamatoztatni és becsületes munkával eredményeket elérni.
    Mészáros Lőrinc, a Puskás Akadémia elnöke kiemelte: elégedettek voltak a korábbi edzővel, Benczés Miklóssal, mégis közös megegyezéssel szerződést bontottak, mert úgy érezték, a csapatnak vérfrissítésre van szüksége. Hozzátette: nem szeretnének a következő szezonban a kiesés ellen küzdeni, stabil NB I-es együttest építenének, amely elé az első öt közé kerülést tűzték ki célul.
    A klubelnök úgy vélte, a 12 csapatos NBI-hez erős keretet kell összeállítani, mert 3-4 csapatot leszámítva, szinte mindenki esélyes lehet a kiesésre. Megjegyezte, nem elsődleges cél a bajnoki cím, viszont a csapat továbbépítése és még több utánpótlás játékos beépítése a felnőttek közé elvárás.
    Robert Jarni közölte, hogy munkáját Sasa Glavas és Szijjártó István pályaedzők, Jure Bozinovic erőnléti edző és Sandro Tomic kapusedző segíti.
    A tréner meglepőnek nevezte, hogy a Puskás Akadémia első csapatánál nagyon sok olyan játékos van, aki az utánpótlásból került fel. Úgy vélte, egész Európában probléma, hogy a fiatal labdarúgók csak 25 éves koruk környékén lesznek érett játékosok, miközben régebben 21 éves koruk körül már érett futballistának számítottak. Hozzátette, azt szeretnék tudásukat kamatoztatva Felcsúton elérni, hogy ez a korhatár lejjebb tolódjon.
    Takács Mihály, a Puskás Akadémia főigazgatója elmondta: filozófiájuk és küldetésük nem változik, játékosok és emberek nevelése a fő céljuk. Szerinte az együttes továbbra is Puskás Ferenc szellemében fog dolgozni, miután Robert Jarni is meghatározó játékosa volt a Real Madridnak.
    Az MTI kérdésére Mészáros Lőrinc elmondta, a szakmai stáb vélemény alapján fognak igazolni, amire az előrelépés miatt szükség is lehet. Közölte: két stabil kezdőjátékosuk visszavonul, őket azonban nem engedik el, hanem az akadémián foglalkoztatják tovább. Tóth Balázs és Szélesi Zoltán fejezi be aktív pályafutását.
    Robert Jarni jelezte, hogy minden pozícióra minimum két játékosra van szüksége a konkurenciaharc miatt. Mint mondta, több játékossal is tárgyalnak, az egyeztetések pedig a hét folyamán lezárulnak.