Megvannak Kásásék ellenfelei – Kihirdették a világválogatott névsorát

általanos kép0123

Kihirdették a világválogatott keretét, amely az olimpiai bajnok magyar vízilabdázókból álló Millennium Masters nevű csapattal játszik gálamérkőzést július 31-én a Duna Arénában.

általanos kép0123

A szervezők csütörtöki tájékoztatása szerint a korábbi legnagyobb ellenfelekből álló világválogatott edzője a négyszeres olimpiai bajnok mester, Ratko Rudic. Játékosai között ott lesz többek között az olimpiai ezüst- és bronzérmes, világbajnok, és háromszoros Európa-bajnok szerb Aleksandar Sapic, a horvát olimpiai-, világ- és Európa-bajnok Igor Hinic, sutóbbi honfitársai közül Dubravko Simenc és Frano Vican is.

Szintén vízbe száll a spanyol Daniel Ballart Sans, az olasz Francesco Postiglione, a görög Georgiosz Afrudakisz, a holland Harry van der Meer, a szerb Petar Trbojevic, a grúz Revaz Csomakidze, valamint az orosz Irek Zinnurov és Szergej Garbuzov.

A magyar együttes tavaly veretlenül nyerte meg a 40 év felettiek világbajnokságát a margitszigeti Hajós Alfréd Sportuszodában, mérkőzéseit rendre telt ház előtt játszotta.

A keretben ezúttal is ott lesz az egyformán háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor, Biros Péter, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Molnár Tamás és Szécsi Zoltán, a két olimpiai aranyéremmel rendelkező Fodor Rajmund, Gergely István, Steinmetz Barnabás, Varga Tamás és Vári Attila, valamint a Sydneyben aranyérmes Märcz Tamás, Székely Bulcsú és Varga Zsolt.

(MTI-vizipolo.hu)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS

The post Megvannak Kásásék ellenfelei – Kihirdették a világválogatott névsorát appeared first on xlsport.hu.