Megvan a Tatabánya újabb igazolása

KalanovicsBalazsmvlsz01

A Honvédtól csábított el a bányász egy utánpótlás Eb ezüst, és vb bronzérmes játékost. KalanovicsBalazsmvlsz01Fotó: Madar Dávid / mvlsz.hu

A férfi Ob I-ben szereplő Tatabánya is az elmúlt szezonhoz képest változáson megy át, mint megírtuk hét játékos távozott és hat érkezett. Most megvan a hetedik igazolás is, számolt be oldalunknak a Tatabánya vezetőedzője, Zantleitner Tamás. A tréner elmondta, hogy még egy Honvéd játékossal bővült a keret Fazekas Tibor mellett, hiszen Kalanovics Balázst sikerült megszerezniük. Hozzátette: minden bizonnyal ez az utolsó nyári igazolásunk.

Kalanovics a felnőtt pályafutását a KSI-ben kezdte, majd a Honvédhoz szerződött. Mint ismeretes, 2014-ben az U19-es Eb-n ezüstérmet, még a 2015-ös vb-n bronzérmet szerzett az utánpótlás válogatott tagjaként.

A Tatabánya a 2016/2017-es szezonban a 14. helyen zárt,  most pedig szeretnének egy kicsit előrébb lépni, és a 12. helyet megcélozni – mondta még korábban Zantleitner Tamás oldalunknak.

A Tatabánya 2017/2018-as kerete:

Kapusok: Jászberényi Gábor, Moravcsik Martin

Mezőnyjátékosok: Fazekas Tibor, Francsics Dániel, Hoppál Gergely, Kalanovics Balázs, Katonás Gergő, Kis Tamás, Kolarik Martin, Kuncz Tamás, Márkus Martin, Szabó Botond, Szentesi Ádám

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS