Megvan a Barca első igazolása!

Immáron nem kell találgatni, megvan az FC Barcelona első “nyári” igazolása, ezt a klub hivatalos honlapján jelentette be. Habár  a FIFA kizárás miatt télig még egyik sorozatba sem nevezheti új játékosát a katalán klub, az üzlet megköttetik, s Aleix Vidal a csapattal készülhet majd a debütálásra. 

A 25 esztendős labdarúgó mind a Barcelona, mind pedig a Real Madrid akadémiáján megfordult, ifjú labdarúgó létére egy igazi költözőmadárnak számított. Profi karrierjének első említésre méltó állomása Almeria volt, 2011 és 2014 között erősítette a klubot, majd tavaly nyáron lecsapott rá a Sevilla. Ekkoron 2,5 millió euró volt a piaci értéke, az andalúz klub pedig 3 milliót tett le érte az asztalra. Ezt az összeget szépen megsokszorozza most a Barcelona, mely egyes hírek szerint 17, míg mások szerint 20 millió eurót tesz le az asztalra.

Aleix Vidal remek szezont futott a Sevillával, jól szerepeltek a bajnokságban, s megnyerték Európa második számú kupasorozatát. A posztját tekintve jobb oldali védőként és szélsőként is bevethető labdarúgó 2020-ig ír alá, tehát öt éves kontraktust kötnek a felek.

Az aláírásra hétfőn a délutáni órákban kerül sor, azt követően, hogy az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon átesett a spanyol játékos.

https://www.fociclub.hu