A Bayer a Valenciától kölcsönzött

A Bundesligában szereplő Bayer Leverkusen megegyezett a spanyol élvonalbeli Valenciával, és kölcsönvette Andrés Guardadót. A mexikói szélső kölcsönszerződése a szezon végén lejár, megfelelő szereplés esetén azonban a Leverkusen élhet vásárlási opciójával.

Guardado 2007-ben hagyta el Mexikót a Deportivo La Coruna hívására, ahol már első évében 27 találkozón játszott, és öt góllal segítette csapatát. A Deportivo három éven keresztül az élvonal középmezőnyében végzett, majd a 2010/11-es szezonban kiesett, és bár egyből visszajutott, Guardado a váltás mellett döntött, és 2012-ben csatlakozott a Valenciához.

A Valencia bal oldali védője 99 alkalommal szerepelt a mexikói válogatottban, és bár még csak 27 esztendős, a nemzetközi tapasztalattal is rendelkező futballista a Leverkusen hasznára lehet, amely a Bayern München mögött jócskán lemaradva, ugyanakkor a Borussia Dortmundot négy ponttal megelőzve a második helyen áll. A friss igazolás akár már szombaton, a Stuttgart elleni bajnokin bemutatkozhat.

„A Bundesligának óriási hírneve van Spanyolországban és a világon, így természetesen örülök, hogy ebben a kiváló sorozatban szerepelhetek. A Bayer évek óta a német élvonal egyik meghatározó együttese, ráadásul a Bajnokok Ligájában is megállja helyét, így megkeresésükkor nem volt min gondolkodnom. Szeretem a kihívásokat, és bízom benne, hogy új szakasz kezdődött a karrieremben” – mondta Guardado.

„Andrés egy tapasztalt, ugyanakkor még ereje teljében lévő futballista. Mind a bajnokságban, mind pedig a Bajnokok Ligájában meghatározó játékosa volt a Valenciának, és a mexikói válogatottal is sok mindent tapasztalt már. Sokoldalú játékosként bízunk benne, hogy löketet adhat csapatunknak” – mondta a Leverkusen sportigazgatója, Rudi Völler.

A ballábas futballistára valószínűleg a német együttesben is bal oldali védőként számítanak majd, bár Guardado előszeretettel húzódik előre, és segíti a támadásokat is.

Labdarúgó és kézi Magyar Kupa hírek a bet365-ön találhatóak. Az amerikai sport akciók használatával nyereményednek akár a dupláját is megkaphatod bónuszban.