Ponterős center Diósgyőrben

Tovább formálódik az Aluinvent DVTK csapata. A 24 éves, 192 centiméter magas, centerként és a 4-es poszton is bevethető Tina Jovanović Pécsről szerződött Miskolcra.

 

Tina nem ismeretlen a diósgyőri közönség számára, az előző bajnokságban az alapszakaszban 10, az elődöntőben 11 pontot szerzett Miskolcon a PEAC-Pécs színeiben.

Az egész bajnokságot tekintve dobásblokkolásban a 2. (1,2/meccs), lepattanó-szedésben az 5. (7,8/meccs), pontátlagot számolva a 10. (13,8/mérkőzés) helyet szerezte meg a teljes mezőnyben. Az Európa Kupában közel 11 pontot és 8 lepattanót átlagolt, a nyolcaddöntő első mérkőzésén a török Beşiktaş ellen 21 pontot szerzett.

Tina Jovanović 1991-ben született Szarajevóban. Már 14 évesen szerepelt az U16-os szerb válogatottban, majd az évek során sorra kapta a meghívókat az U18-as és az U20-as válogatottba is. A szerb első osztályban 2007-ben mutatkozott be, rögtön bekerült a liga legjobb újonc-, illetve legjobb védekező csapatába, de első igazán nagy sikerét a 2009/2010-es szezonban érte el, amikor BC Radivoj Korać csapatával bejutott a szerb bajnokság elődöntőjébe. Klubváltást követően a 2013/14-es szezonban a Crvena Zvezda csapatával játszott döntőt, mielőtt karrierje során először külföldre, a PEAC Pécs csapatához igazolt volna.

– Úgy gondolom, jó szezont zártam Pécsett, azonban teljesen átalakult a keret, a vezetőedző is távozott – nyilatkozta Tina Jovanović. – Ezzel párhuzamosan érkezett az Aluinvent DVTK megkeresése, amin nem sokat gondolkodtam, hiszen szerettem volna előrébb lépni. Az előző bajnokságban öt kemény mérkőzést játszottunk egymás ellen a bajnokságban, a döntőbe jutásért három mérkőzésen győzött a Diósgyőr, és a Magyar Kupában is hasonló eredmény született. Láttam, milyen fanatikusak a miskolci szurkolók, illetve egy jól felépített, ambiciózus klubot ismertem meg, ami nagyon fontos szerepet játszott későbbi döntésemben. Új csapattársaimat egyelőre csak a pályáról, ellenfélként ismerem, de biztos vagyok benne, hogy az újakkal kiegészülve nagyszerű csapatunk lesz. Szeptember elején csatlakozom a társakhoz, addig otthon készülök a bajnokságra, ahol bízom benne minél sikeresebben fogunk szerepelni.

250

Névjegy

vezetéknév: Jovanović
keresztnév: Tina
születési idő: 1991. január 12.
születési hely: Szarajevó (Jugoszlávia)
állampolgárság: szerb
magasság: 192 cm
poszt: 4-5

pályafutás
2015/2016 Aluinvent-DVTK (Magyarország, 1. osztály)
2014/2015 PEAC-Pécs (Magyarország, 1. osztály)
2013/2014 ŽKK Crvena Zvezda (Szerbia, 1. osztály)
2012/2013 BC Radivoj Korać (Szerbia, 1. osztály)
2010/2011 BC Radivoj Korać (Szerbia, 1. osztály)
2009/2010 BC Radivoj Korać (Szerbia, 1. osztály)
2008/2009 BC Loznica (Szerbia, 1. osztály)
2007/2008 BC Loznica (Szerbia, 1. osztály)

Forrás – DVTK